A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajzszakkör. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rajzszakkör. Összes bejegyzés megjelenítése

Őszi csendélet

 

 


 

Füredi refis rajzszakkörösökkel készültek ezek a szépséges csendéletek. Színes alaplapra dolgoztunk. Első körben mindenki választott egy színt amire dolgozott, majd egy elütő színű lapból kivágtuk a vázát és felragasztottuk a lapra. Következő lépésként olajpasztellel belerajzoltunk ágakat. A levelek fonákját megfestve lenyomatokat készítettünk az ágakra. A bogyók ágrendszerét is olajpasztellel rajzoltuk fel (vittem az órára bogyós ágakat, leveleket) majd az ujjukkal kellett a bogyókat feltenni. A hátteret fehérrel lefestettük, úgy, hogy a váza és a levelek körül hagytunk egy kis aurát, illetve az asztalnak is meghagytuk a papír színét. A vázát is lehetett díszíteni, pöttyel vonallal. A hátteret kértem, hogy karcolással mozgassuk meg, illetve a végén még a háttérre is lehetett bogyókat pöttyözni.
























 


Színes üvegek

 Mindig nagy sikert lehet elérni ha nem fehér lappal indítunk. A mai nap fotókartonra dolgoztunk színes pasztellel. 


Első körben kicsit beszéltem nekik a forgástestekről és azok szimmetriájáról, majd mindenki kivágott magának egy sablont az üvegekhez A/4-es fehér papírból. Felrajzoltuk az asztallapot egy vízszintes vonallal, különben a gyerekek hajlamosak a lap szélére rajzolni. Erre a vonalra kezdtük körberajzolni a kis edényeinket. Egymás sablonját is körbeadtuk, volt miből válogatni. Különböző színű pasztelekkel körberajzoltuk a sablont, majd ügyesen befelé az ujjunkkal eldörzsöltük. Akinek elkenődött a sziluett az a külső íven szépen leradírozta a maszatot. az üvegeket egymásra rajzoltuk takarásban, hiszen átlátszóak. Végül fehér krétával mindegyik üvegre felrajzoltuk a csillanásokat. 

Nagy sikere volt a feladatnak. A végén a munkákat hajlakkal fixálni kell.





















Napraforgók


 

Balatonfüredi szakkörön idén többségben vannak az alsósok, így igyekszem rájuk szabni a feladatokat.
Ilyen fantasztikus napraforgókat készítettek.

 Színes lapokon kezdtünk dolgozni, hogy egy kicsit kilépjünk a megszokottból és a színek keveredését is szemléltethessem. Vittem nekik a kertből pár szál napraforgót, hogy megfigyelhessük a virágzatot. Meséltem nekik a napraforgó virágszerkezetéről. 

Kértem, hogy nagy méretben dolgozzunk és ne féljenek ha lelógnak a papírról. Ezt segítette, hogy a belső magokkal teli tányérral kezdtük a munkát e köré kellett felrajzolni a sárga leveleket. Volt aki igyekezett a papírra beleszorítani, de mikor megmutattam, hogy bátran kifuthatunk a képből már minden gördülékenyen haladt tovább. A virágtányért fülpiszkáló segítségével alakítottuk ki imitálva a magokat. Köré sárgával festettük a sárga leveleket, zölddel a szárat. a háttér megfestéséhez világos kék festéket használtunk. Mielőtt megszáradt volna a festék kértem, hogy karcolgassanak bele vonalakat ezzel strukturáltuk a felületet még izgalmasabb összhatást hozva létre.