Előkészítő

 Idén három gyereket készítek fel művészeti iskolákba.

Elmaradtam a bejelentkezésekkel ezért így egyben mutatom meg, hogy mit alkottunk ősz óta.

Lucával kezdem.


Szeptembertől dolgozunk heti egy két alkalommal. Nagyon látványos a fejlődése, ügyesen ráérez a dolgokra. Sajnos az első kezdetleges rajzokból nem fotóztam egy maradt meg amit még az elején otthon rajzolt. Igyekszem időrendi sorrendben bemutatni, hogy honnan hová jutottunk. 


                               Ezt a portrét én készítettem róla alkotás közben.

 

 

Ez az elsők között lévő otthoni rajza.








Elkezdtük a kockológiát, stokikat rajzoltunk, alkalomról alkalomra egyre jobbak lettek.






Ráhelyeztem egy hengeres testet, hogy ezt is gyakoroljuk.


Egyre bonyolultabb formákat, drapériát is elkezdtünk rajzolni.







Csendélet színesben, pasztellel és grafittal. A felvételiken alap feladat szokott lenni a csendélet feketében és színesben megoldva.



 Drapéria tanulmány.


Egy kis grafikai feladatot is végeztünk. Madár rajz után készítettünk egy nyomódúcot amivel nyomtattunk. Színes papírokra is nyomtattunk majd ebből készült egy színes kollázs.

 

Egy téma különböző technikákkal feldolgozva.

 

 

Gipszportré rajzolással eljutottunk az emberalakhoz.

 

 

 

 

Üveg rajzolása. 

Ennél a munkánál Luca már gyönyörűen önállóan dolgozott, az üveg rajzolásának trükkjeit mutattam meg neki. Szerintem látványos a fejlődése. Remélem felveszik oda ahova be szeretne jutni. Szerintem a rajzain nem fog múlni.

Még van pár alkalmunk a gyakorlásra is. Büszke vagyok rá!

 

Hajrá Luca!!


 

Nincsenek megjegyzések: